Ez az írásom egy jajkiáltás, figyelem felhívás, esdeklés.
Nevezd bárminek, csak arra kérlek, érezd át, nézz magadba, és mondd, hogy nem igaz! Nem fogod mondani. A gyermekekről van szó, a gyermekeinkről. Bármennyire is el szoktam hülyéskedni a témáimat, ezt nem fogom. Hatalmas bajok vannak, és félő, hogy kifutunk az időből. A huszonnegyedik órában vagyunk…
Megdöbbenéssel tölt el az a mindennapi tapasztalat, hogy a fiatal generáció, a gyerekek, a fiatal felnőttek mekkora lemaradásban vannak a mozgás, a testkultúra terén. Jellemző, hogy általában egy-egy sérülés után keresnek meg, hogy segítsek nekik a rehabilitációban. Az ilyen alkalmak döbbentettek rá, mekkora a baj. A tapasztalatom, és a véleményem lesújtó. Azzal még megbarátkoznék, hogy vannak problémák, de hogy mennyire nem, vagy félrekezeli őket a társadalom, az már ijesztő.
Papolás helyett leírom a tényeket:
Az általam megfigyelt fiataloknál egyszerűen nincs meg a testtudat. Legalább 70%-uk valamilyen mozgásszervi problémával küzd, úgy hogy nem is tud róla (itt jegyezném meg, hogy számomra az is ebbe a kategóriába tartozik, aki nem tud szabályosan leguggolni, annyira kötött a csípője, lába, háta, esetleg mindegyik). Nincs törzsizomzatuk, nincsenek támasztó, stabilizáló izmok. Pontosítok, vannak, mert vannak, de minek, hisz a használatlanság miatt szinte elsorvadtak. Olyan veszélynek van már fiatal korban is kitéve a gerinc, ami szinte kódolja a későbbi sérülést.
Sajnos, nagy többségüknél nagyon komolyan be vannak szűkülve a mozgástartományok, olyannyira, hogy egyes ízületek, inak, izmok, nemhogy segítik egymást, ahogy rendesen kellene, hanem feszítik, csavarják a másikat. Ezek a sunyi, sokszor észrevétlen dolgok, addig nem is jelentenek gondot, míg az erősebb ízület le nem győzi a másikat. De akkor már nagy a baj, hiszen a gyulladás megszüntetése, esetleges sérülés gyógyítása után, mobilizálni is kell az adott testrészt, újra megtanítani arra, amire született.
Gyermekkoromban belém égett egy mondás. Az idősek szokták mondogatni, hogy „ezek a mai fiatalok”. Na, ez azért égett belém, mert annyira utáltam, mint a vak a némafilmet. Ezzel most is így vagyok, és most is ugyanazt gondolom. Nevezetesen azt, hogy nem a gyermekek, fiatalok a hibásak ezekért a problémákért. Ezek civilizációs problémák, amikért ha kis mértékben is, de mi szülők vagyunk a felelősek.
Hogy mi a megoldás?
A fogorvos mindig azt mondja, hogy moss fogat, ápold a szád, és járj el szakrendelésre, előzd meg a bajt!
Én ugyanezt mondom. Mennyivel kevésbé fontos a gerinc? A csípő? A térd? Ráadásul gerincpótlás még nem is létezik. (Azt hiszem)
Tudomásul kell venni, hogy az iskolai tornaóra, egy vicc! (Tisztelet a kivételeknek) Az, hogy bedobunk egy labdát, aztán hajrá, az nem testedzés. Sajnos a délutáni edzéslehetőségeknek is csak kevese adja meg azt a mozgás minőséget, edzettséget, teljes átmozgatást, ami elegendő lenne. Igen is el lehet vinni a srácokat, kiscsajokat is akár funkcionális edzésekre, de hasonlóan jók a judo vagy birkózó edzések is a teljesség igénye nélkül.
A Nemzetisport, hetente foglalkozik, a témával, hogy miért vagyunk lemaradva az élvonaltól bizonyos sportokban (mondjuk pl. a foci). És miért olyan jók, mondjuk a kajak-kenusaink? Azért, mert az utóbbi sportokban már fiatal korban benne van az alapok lerakása, a hibák kijavítása, egyén specifikusan.
Ez is fontos, higgyétek el, nem csak a tanulás! A mi felelősségünk, hogy lépjünk!
