A funkcionális tréning lényege, hogy olyan gyakorlatokat végzünk, amelyek a mindennapi életben is megállják a helyüket, melyek során a testünk, az izmaink a maguk természetes módján mozognak. Nem izoláltan eddzük az egyes izomcsoportokat, hanem egy egységes egészként tekintünk a testre.
Mára már sokak számára nehézséget jelentenek az olyan alap, saját testsúlyos gyakorlatok, mint a húzódzkodás, tolódzkodás, fekvőtámasz, vagy akár egy szabályosan kivitelezett guggolás. A Funkcionális edzés során rendszeresen helyet kapnak a saját testsúlyos gyakorlatok, valamint az egyéb olyan mozgásminták fejlesztése, amiknek a helyes kivitelezése egyre inkább gondot jelent sokak számára, ilyen például egy tárgy, vagy éppen táska felemelése a földről.
A funkcionális edzés az általános testépítő jellegű edzéstől abban tér el, hogy míg az utóbbi leginkább izolált gyakorlatokkal dolgozik, hogy egy-egy adott izmot fókuszáltan meg tudjunk edzeni, ezzel ellentétben a funkcionális edzésmódszer leginkább komplexen tekint az emberi testre és az izolált gyakorlatok helyett, általában az összetett gyakorlatokra vannak a középpontban. Emellett nagy hangsúlyt fektetünk a törzs izmainak erősítésére, valamint a stabilizáló izmokra.
A rendszeres edzés velejárójaként, amennyiben a táplálkozásunk is rendben van, egy szép, esztétikus, feszes fizikumot kapunk, ami nem csupán látványos, de mèg funkcionálisan is hasznos, tehát két legyet ütünk egy csapásra. Már egészen fiatal kortól érdemes lehet elkezdeni, sőt a korunk előrehaladtával is számos számunkra ideális gyakorlattal szolgálhat, amik által idősebb korunkra is megőrizhetjük fittségünket és alapvető mozgásbeli funkcionalitásunkat.
Akik hozzám járnak és szeretnek, már hallották tőlem azt, amit most el fogok mondani. Az, hogy valaki jó edző az a legritkább esetben múlik az illetőn, sokkal inkább tudható be annak, hogy ő annak született. Edzőnek. Pedagógusnak. Pszichológusnak. Barátnak.
Tehát ugyan annyira nem egyénfüggő, mint a szemszín, vagy hogy valakinek gyönyörű a hangja. Tehát amikor azt kérdezik, hogy én jó edző vagyok-e, azt felelem igen, hisz meglátom a benned rejlő képességeket, hibákat, sérüléseket, gátakat, és tudom ezek megoldásait, fejlesztési lehetőségeit. De, mint mondtam, ez nem érdem. Ezt kaptam és ezt használom, használd te is, hisz szívesen átadom.