Elég érdekes a megítélésem a városban…
Aki hozzám eljön, azzal én általában közlöm, hogy itt kemények az edzések, jó a hangulat, és nincs elvárás. Csak érezd jól magad, a többit én menet közben megoldom. Azért vagyok. Úgyis kihajtom belőled a sz..t is! De csak a jó értelemben.
Nekem is nagyon sokat kell még tanulnom, de a több, mint húsz év, amit az emberek edzésével töltöttem, megtanított arra, hogy tudjam mennyi az elég, mennyi, ami hasznos, és mi az a határ, amit nem szabad átlépni. Ez különböztet meg egy egyszerű hajcsártól. Mégis sokszor ezt érzitek. Miért? Nagyon egyszerű. Mert én nem csak a testet szeretném fejleszteni a vendégemen, hanem azt szeretném, hogy megértse, elsajátítsa, magáévá tegye a gondolataimat, az edzéshez való hozzáállásról.
Nagyon fontos, hogy megértsük, az edzés nem verseny, nem megcsinálni kell, nem teljesíteni, hanem kivenni belőle a legtöbbet. Mindig többet, és többet fog adni, csak el kell venni.
Mikor például adok egy nehéz súlyos feladatot, idő, és ismétlésszám meghatározással, akkor rendszeres kérdés, az hogy mekkora legyen a súly? Erre azt szoktam válaszolni, hogy akkora, amivel nem tudod teljesíteni, amit kértem. Hisz ha olyat kérek, amit simán megcsinálsz, akkor az csak gyakorlás, és biztosan a komfortzónádon belül fogsz lézengeni. Attól meg engem a hideg ráz. Vagy a fekvőtámasz. Nem érdekel, hogy mennyit csinálsz meg a feladatból! Csak az, hogy mennyire szabályos, és hogy mennyire akarod! Nekem elég ennyi. A többi jönni fog!
Nem az a baj, ha a nagyobbacska súly miatt megállsz, hanem az, ha egy számodra könnyebb súllyal lézengsz, és azzal álltatod magad, hogy edzettél.
Ne pazarold az időd, a pénzed, az energiád! Gyere le, halj meg, és boldogan fogsz felállni minden alkalommal. Hál Istennek egyre többen vannak, akiktől már rendszeresen azt látom, hogy edzés közben majdnem meghalnak, szenvednek, izzadnak, de a végén a büszke mosolyt, az elégedettséget nem lehet nem észrevenni az arcukon. És ilyenkor én is feltöltődöm. Mert ez az, amiért csinálom.
